Bemutatkozunk
A KRÉTAKÖR Egyesület a Munkaerőpiaci Esélyegyenlőségért 2006-ban alakult
Debrecenben, regionális hatókörrel. Az Egyesület tagjainak célja, hogy
egy szakmai közösség kialakításával a foglalkoztatáspolitika, munkaerő-piaci
politika, szociális munka, mentálhigiéné és a rehabilitáció terén információt
közvetítsen és fejlesztő feladatokat vállaljon fel, a munkaerőpiacon
hátrányos helyzetben lévő személyek számára foglalkoztatási programokat
szervezzen és valósítson meg.
Az Egyesület
alapító tagjai korábbi tevékenységeik során már nagy tapasztalatokat
szereztek a szociális, foglalkoztatáspolitikai civil projektek megvalósítása
terén, komoly szakmai háttér áll a megvalósított és megvalósítani kívánt
programok mögött. A tagok szociológus, szociálpolitikus, szociális munkás,
jogász, pedagógus végzettséggel rendelkeznek, konfliktuskezelő, pályaorientációs
konzulens stb. tréneri képzettségeket szereztek.